Nemrég megkérdeztem egy utamba kerülő kínait egy szó jelentéséről. Nem voltam biztos a használatában, a szótárak nem adtak pontos infot. „Oh, hát ez azt jelenti, hogy „csodálatos, fenomenális, utolérhetetlen. Ugyanaz, mint ez meg ez a szó (itt mondott egy szinonimát), csak még annál is nagyobb. Ezt a szót, amit te kérdeztél, csak nagyon nagy dolgokra vagy nagyon csodálatra méltó személyekre használjuk. Például Mao elnök is ilyen, rá lehet ezt mondani. Vagy például az Intel alapítóját is lehet ezzel a jelzővel illetni.”

Egy másik kínait is kérdeztem nemrég, ugyancsak valamilyen szóval kapcsolatban, ő is Mao elnökkel példálózott. Hogy „Mao elnök, a kiváló filozófus...”

Nem csak az a meglepő, hogy milyen magától értetődően, mély meggyőződéssel mondják, hogy Mao elnök milyen fasza csávó volt, hanem a vesémet is kiröhögöm azon, hogy már egyenrangú az Intel alapítójával.

Amikor itt tanultam (1992), akkor az egyik fiatal tanárunk, a „Mao Ce-tong, ez a személy” kifejezést használta. Akkor azon csodálkoztunk, hogy nem csodálattal, vagy minimum politikailag korrekt módon imitált csodálattal beszél Mao elnökről. Nem is hívta elnöknek. Hanem az eléggé degradáló „ez a személy” kifejezés jött ki a száján. Amikor órát tartott, egy egész osztálynyi diák előtt, tehát még csak nem is szűk körben.

Hát igen, változnak az idők. Akkor a kritikus megnyilvánulás lepett meg. Most pedig, amikor azt gondolnám, hogy nagyobb tere van a kritikus megnyilvánulásoknak, az lep meg, hogy menyire nem kritikusan gondolkodnak. Legalábbis egy nagy részük.

Megosztás a facebookon

2015 végén a sanghaji metró 27 új megállóját adták át, ezzel a megállók száma 336-ra emelkedett. A hálózat hossza meghaladja a 600 kilomáétert. Amíg öt évvel ezelőtt leginkább taxiztunk, mert mindenhol lehetett taxit fogni (kivéve persze a reggeli és délutáni csúcsidőt, ha esett, vagy ha valamilyen rendezvény volt a városban :), addig az elmúlt fél évben háromszor szálltam taxiba, kétszer megbántam, mert bunkók voltak, dohányszag volt a kocsiban, át akartak vágni, Kriszti pedig utálja az autót és lerúgta a taxiajtót.

Metrómegálló viszont - a külvárosokat leszámítva - mindenhol 10 perc sétával elérhető, néhány percenként jár, tágas, tiszta, gyors, kényelmes és szinte mindenhol van lift a babakocsinak. Néha kalandos úton elérhető, de van. Egyszer bevittek a személyzeti hátsó traktusba és az alagútban lyukadtunk ki, az alkalmazott kinyitotta a lezárt terület ajtaját, széles mosollyal, angolul megköszönte, hogy igénybe vesszük a cég szolgáltatását, kellemes utazást kívánt és felhívta a fogyelmemet, hogy a következő metróra szálljak föl, mert ennek már csukódik az ajtaja.

Le kéne szoknom arról, hogy telefonnal fényképezek, mert gagyi a minőség. Addig is, amíg sikerül egyszer betennem a kamerát a táskámba, itt van néhány fénykép az egyik új megállóról. Telefonos képen is látszik, milyen szép csilivili, tágas és szép. Az új megállók tematikája a környezetvédelem, különös tekintettel a levegőszennyezésre és az idősek elmagányosodása elleni küzdelem, illetve az egymásra való odafigyelés.

 

Életképek a régi Sanghajból:

"Az idősekre való odafigyelés ősi erény" - hirdeti a felirat:

Tegyünk az elmagányosodásuk ellen:

"Ne engedd, hogy a melletted ülő láthatatlan legyen!":

... és környezetvédelmi témájú képek:

Térkép egy hármas metrómegállóhoz:

Megosztás a facebookon

 

Maga egy állat! – ezt egy kínai férfi morogta oda veszett dühösen egy nőnek, aki miatt majdnem nem tudott leszállni a metróról. A nő a mobilját nyomkodta, de észrevette, amikor a férfi elkezdett helyezkedni a leszálláshoz. Ezt láttam a szemvillanásából, mert egy picit oldalra kapta a fejét, amikor a férfi táskája hozzáért. Csak éppen nem reagált rá, csakazértsem állt félre. A férfinek a végén odébb kellett löknie, hogy leszállhasson, de addigra már gőzt lövelltek az orrlikai, ekkor jött a beszólás, ami egyébként inkább csak egy vakkantás volt (dongwu - állat).

Meglepődtem, mert korábban nem láttam jelét annak, hogy irritálta volna őket az, hogy valaki nem áll félre. Senki nem állt félre senkinek az útjából. Mindenki lökdösött mindenkit. Vagy nagy hangon visított, de nem célzottan egy valakinek címezve, hanem bele a nagyvilágba, hogy „leszállok, leszállok”.

Mostanra ez sokat finomodott, pici mozgásokkal, finom lökkentésekkel jeleznek. A meglökött általában félrehúzódik néhány centit. Már olyat is láttam, hogy valaki odaszólt: „Bocsánat, leszállnék.” Az érdekes az, hogy azóta már vagy háromszor hallottam ezt az állatozást, biztos kihegyeződött rá a fülem.

Én általában odaszólok, hogy „Leszállnék, köszönöm”, ezt eddig mindig hatott. Kicsi külföldi gyerekkel nagyon udvariasak és segítőkészek. Sokan visszalépnek az ajtótól, kiszállnak a liftből és beengednek, átadják e helyüket, pedig Kriszti gyerekkocsiban ül. „Nem baj, tolja ide a kocsit és üljön mellé” – mondják mosolyogva. Ulf rosszmájúan megjegyezte, hogy ez csak azért van, mert Kriszti nagyszemű yang wawa, kínai gyerekkel szemben nem udvariasak. Azóta sasolom az ilyen helyzeteket és lehet némi igaza Ulfnak, mert a kínai kisgyerekes anyukákat le sem szarják.

Azzal együtt, hogy olyan is volt, hogy szabályosan kirugdaltak már liftből, hogy beférjenek, holott a mozgólépcső a lift mellett volt, és már kétszer rácsukódott a metróajtó a babakocsira, mert nem álltak félre, még így is magasan vezetnek udvariasságban a németek előtt.

Tizes skálán a németek udvariassági mutatóját másfél – kettőre tenném, de ezt is csak a bevándorló hátterű páriák tornázzák fel ilyen magasra, a németektől a másik ember nyugodtan feldobhatja a talpát, a politikai korrektség, befogadó és nyitott társadalom, integráció csupa felszínes szlogen. Magyarország és Kína egymással versengett az első helyért, mindkettő 8 körüli udvariassági mutatóval – amióta kirugdostak a liftből, azóta a sorrend:

1. Magyarország (8)
2. Kína (7,8)
3. Németország (1,5)

 

Egyik legszebb emlékem, amikor az akkor fél éves Krisztivel álltam a csákánydoroszlói vasútállomáson, karom zsibbadt a babahordozótól. Sokan vártak a pesti IC-re, német tahóságon szocializálódva gondoltam megvárom, amíg mindenki felszáll, úgyis van két helyjegyem. Nincs szükségem rá, hogy újra szembesítsenek azzal, hogy kisgyerekes anyukaként egy láthatatlan senki vagyok, egy nulla, akit mindenki félrelök, mert úgyis félreáll ha tülekedünk, félti a kölkét. Elfoglaltam hát kisgyerekes anyukához méltó helyemet a sor végén és igyekeztem láthatatlanná válni. A vonat beállt az állomásra, kinyílt az ajtó, egy férfi felkiáltott: „Emberek, engedjük előre a kisgyerekes anyukát!”. Önkéntelenül is hátraléptem, a tömeg Vörös-tengerként nyílt meg előttem, akkor döbbentem rá, hogy engem engednem előre. Felsegítettek a vonatra, mert nem magas volt a lépcső és kinyitották az ajtót. Majdnem bőgtem.

A cérna akkor szakadt el Németországban, amikor egyszer egy IC vékonyka folyosóján álltam az ülések között, a babakocsit próbáltam összecsukni és betuszkolni a kijelölt helyre, amit persze telepakoltak kofferral, mindezt egy kézzel, a másikban Kriszti, a hátamon tele hátizsák, a karomon táska – mellettem pedig öt (5) férfi bámul felháborodottan, hogy mikor engedem már őket tovább. Bocsánatot kértem. Én. Nem ők. Az volt az utlosó alkalom, hogy ilyet tettem, azóta félrelököm őket és a végén beszólok, hogy kösz a segítséget.

Megosztás a facebookon

Tegnap (relatíve) tiszta volt a levegő, a szél elfújta a szmogot. Sétáltam egyet és csináltam néhány közeli képet Sanghaj három legmagasabb épületéről. A legmagasabb teteje nem látszott, ezúttal nem a szmogtól, hanem a felhőtől.

 

Jobbról a legmagasabb, amelynek a teteje a felhőkbe vész: Shanghai Tower. Balról a második legmagasabb (a fotózás szöge miatt nem látszik, hogy magasabb, mint a középső): Sörnyitó, avagy a Shanghai World Financial Center. A harmadik legmagasabb középen: Jinmao Tower.

Ha az antennát is beleszámítjuk, akkor ez az őskövület (1994-ben épült), a Kelet Gyöngye TV-torony a harmadik és a Jinmao Tower a negyedik helyre szorul.

A tornyokkal szembeni épületek:

A karácsony még eltart egy darabig:

Valahol lent a pórnép parkolója. És bizony-bizony, itt is van, aki a kocsijával nem a kijelölt helyen parkol :) :

Megosztás a facebookon

Minden lehetséges helyen parkokat építenek. Az alábbi parkocska egy szimpla utcasarkon épült, nemrég nyitották meg. Gondolatban összehasonlítom a Keleti púúúú előtti sivárkopár betonfelülettel, hááááááát..... A parkocska feleakkora lehet, mint a púúú előtti tér. Ha annak a felét ugyanígy bezöldítenék, akkor még mindig elég hely maradna a gyalogosoknak. De biztos velem van a baj. Túlságosan szeretem a zöldet.

Megosztás a facebookon

Már hallottam arról, hogy ha a pici almára matricát ragasztanak, akkor a lefedett területen nem pirosodik, így a szép nagy piros almára a napfény segítségével képet lehet varázsolni. Látni még nem láttam. Németországban például azért nem dívik ez a fajta almafestés, mert az almákat egyesével matricázó, majd a matricát később lefejtő matricázók bére miatt az alma eladhatatlanul drága lenne.

Itt viszont nagyon népszerű. Az alábbi almácskán a felirat: szeretlek egy életen át. :)

Megosztás a facebookon