Nemrég megkérdeztem egy utamba kerülő kínait egy szó jelentéséről. Nem voltam biztos a használatában, a szótárak nem adtak pontos infot. „Oh, hát ez azt jelenti, hogy „csodálatos, fenomenális, utolérhetetlen. Ugyanaz, mint ez meg ez a szó (itt mondott egy szinonimát), csak még annál is nagyobb. Ezt a szót, amit te kérdeztél, csak nagyon nagy dolgokra vagy nagyon csodálatra méltó személyekre használjuk. Például Mao elnök is ilyen, rá lehet ezt mondani. Vagy például az Intel alapítóját is lehet ezzel a jelzővel illetni.”

Egy másik kínait is kérdeztem nemrég, ugyancsak valamilyen szóval kapcsolatban, ő is Mao elnökkel példálózott. Hogy „Mao elnök, a kiváló filozófus...”

Nem csak az a meglepő, hogy milyen magától értetődően, mély meggyőződéssel mondják, hogy Mao elnök milyen fasza csávó volt, hanem a vesémet is kiröhögöm azon, hogy már egyenrangú az Intel alapítójával.

Amikor itt tanultam (1992), akkor az egyik fiatal tanárunk, a „Mao Ce-tong, ez a személy” kifejezést használta. Akkor azon csodálkoztunk, hogy nem csodálattal, vagy minimum politikailag korrekt módon imitált csodálattal beszél Mao elnökről. Nem is hívta elnöknek. Hanem az eléggé degradáló „ez a személy” kifejezés jött ki a száján. Amikor órát tartott, egy egész osztálynyi diák előtt, tehát még csak nem is szűk körben.

Hát igen, változnak az idők. Akkor a kritikus megnyilvánulás lepett meg. Most pedig, amikor azt gondolnám, hogy nagyobb tere van a kritikus megnyilvánulásoknak, az lep meg, hogy menyire nem kritikusan gondolkodnak. Legalábbis egy nagy részük.

Megosztás a facebookon