Sanghajban hideg van, brrrr, és nincs fűtés. Hirtelen felindulásból elutazunk délre, mint a vadlibák: Yunnan Kína egyik legdélebbi tartománya. Első állomásunk Xishuangbanna székhelye, Jinghong.

Ellátogattunk egy gyönyörű parkba :

Kortárs kiállításon jártunk ahol két előadó rizzsel és búzával adott elő performanszot. Csigalassan kiöntötték a zsákokból és turkáltak benne a lábukkal. 

Szerintem mi voltunk az egyetlenek, akik végigülték. Egy idő után mindenki elunta, csak Kriszti nem. 

Kriszti már lassan 7 éves lesz, de korábban rúdtáncolt a metrón, edzőpadnak használta az üléseket, fel-le ugrált rajtuk, vagy egyszerűen végignyalta az összes kapaszkodót.

Én pedig rendületlenül (és reménytelenül) próbáltam fegyelmezni. Néha már hallgatott is volna rám, de akkor mindig meglátott egy másik kisgyereket, aki például éppen fejjel lefelé lógott az ülésen, miközben cukros csokit nassolt, és mindenkit összerugdosott, akit lábbal elért.

Kriszti ilyenkor irdatlan dühös szemekkel bámult rám: neki miért szabad???

Most erre mit mondjak?

A Jégvarázs mánia nem csitul. Kriszti teljes díszben, karácsonyfa előtt. A maszkot maga festette.

4 évvel ezelőtt, mikor először sétáltunk a parkban, 5 fekete hattyú úszkált a tavon. Aztán éhes motoros futárok hazavittek, megfőztek és megettek egyet. Maradt 4. Idén nyáron sok-sok bolyhos kis golyó úszkált fel és alá: kishattyúk. Őszre megnőttek és immár 11 fekete hattyú van a parkban.