27 új megálló

2015 végén a sanghaji metró 27 új megállóját adták át, ezzel a megállók száma 336-ra emelkedett. A hálózat hossza meghaladja a 600 kilomáétert. Amíg öt évvel ezelőtt leginkább taxiztunk, mert mindenhol lehetett taxit fogni (kivéve persze a reggeli és délutáni csúcsidőt, ha esett, vagy ha valamilyen rendezvény volt a városban :), addig az elmúlt fél évben háromszor szálltam taxiba, kétszer megbántam, mert bunkók voltak, dohányszag volt a kocsiban, át akartak vágni, Kriszti pedig utálja az autót és lerúgta a taxiajtót.

Metrómegálló viszont - a külvárosokat leszámítva - mindenhol 10 perc sétával elérhető, néhány percenként jár, tágas, tiszta, gyors, kényelmes és szinte mindenhol van lift a babakocsinak. Néha kalandos úton elérhető, de van. Egyszer bevittek a személyzeti hátsó traktusba és az alagútban lyukadtunk ki, az alkalmazott kinyitotta a lezárt terület ajtaját, széles mosollyal, angolul megköszönte, hogy igénybe vesszük a cég szolgáltatását, kellemes utazást kívánt és felhívta a fogyelmemet, hogy a következő metróra szálljak föl, mert ennek már csukódik az ajtaja.

Le kéne szoknom arról, hogy telefonnal fényképezek, mert gagyi a minőség. Addig is, amíg sikerül egyszer betennem a kamerát a táskámba, itt van néhány fénykép az egyik új megállóról. Telefonos képen is látszik, milyen szép csilivili, tágas és szép. Az új megállók tematikája a környezetvédelem, különös tekintettel a levegőszennyezésre és az idősek elmagányosodása elleni küzdelem, illetve az egymásra való odafigyelés.

 

Életképek a régi Sanghajból:

"Az idősekre való odafigyelés ősi erény" - hirdeti a felirat:

Tegyünk az elmagányosodásuk ellen:

"Ne engedd, hogy a melletted ülő láthatatlan legyen!":

... és környezetvédelmi témájú képek:

Térkép egy hármas metrómegállóhoz:

Ajánló
Kommentek
  1. Én