Beírattam Krisztit nyári kínai festészet órára, mert annyira szeret pamacsolni és nagyon tehetséges is. A kínai festészet gyakorlatilag másoláson alapul, tanítani is másolással tanítanak.

Az a jó, aki úgy tudja az eredetit lemásolni, hogy az minél jobban hasonlítson. Nekem viszont az tetszik, hogy Kriszti eredeti. Ha elétesznek egy festményt, akkor ihletet merít belőle, vidáman pamacsol, büszkén megmutatja majd nyeritve elszalad. Az oviban a festészet tanárnő maximálisan tolerálta ezt a hozzáállást. Minden gyerek a legjobb volt. Mindenki ámulatba ejtette, mindenki dicséretet kapott és egy simítást a buksira. És kérdezte a gyerekeket, beszélgetett velük.

De ezen az órán nem ez van. A múlt héten a tanárnő, amikor Kriszti büszkén mutatta a pandákat, elkezdte kritizálni, hogy nem jó, mert úgy néznek ki, mintha borzok lennének, és az alsó különben is profilból van rajzolva, holott az eredetin szemből van.

Saját szememmel láttam, hogyan lehet összetörni egy ember önbizalmát egy pillanat alatt. A büszke mosoly eltűnése, a lefelé biggyedő száj, a kihúnyó szikra a szemekben....  Nem azért akartam jól behúzni a tanárnak, mert az én gyerekemet bántja - minden gyerek nevében vertem volna jól meg, és vernék még mindig meg minden felnőttet, aki a maga hülye képére akarja formálni a gyerekeket, csak azért mert azok okosabban nála.

És a kritikus pillanatban jelent meg az egyik fiatal nő, aki a recepción dolgozik és éppen arra volt dolga. Meglátta, hogy a gyerekek festenek és sikoltozni kezdett örömében. Agyondicsérte Kriszti pandáit, aztán ment és mindenkit megölelt. A kihúnyó szikra visszatért, Kriszti boldogan loholt a táblához. Rajzolok még pandát, visitotta. Bizisten, egy pillanaton múlt, nem biztos, hogy egy perccel később a szikra még visszatért volna....

Ma elmagyaráztam neki, hogy a kínaiak másolni szeretnek, de ő, a rajztündér azt csinál amit akar. Ha akar, akkor másol, ha akar akkor pamacsol - úgyis az övé lesz a legszebb.

 

Megosztás a facebookon