Ez a kép a feketehattyús játszótéren készült. Egy bohóctól Kriszti kapott egy piros lufit, nagyon örült neki: "Mint Boribonnak, most neked is van egy piros lufid". Göröngyös az út az egyes szám első személyig ::)) a harmadik személy után most a második személynél tart.... Nem gázzal, hanem levegővel volt töltve, persze az első adandó alkalommal leesett az 5 méter magas balusztrádról, ahová mindenképpen föl kellett menni kilátást nézegetni és persze ki kellett könyökölni a korlátra.

Akkor már régóta figyelt minket egy idős házaspár, szemmel láthatóan olvadozva a gyönyörű, nagyszemű kisfiú látványától (általában kisfiúnak nézik, mert a kínai kislányoknak ebben a korban hosszú, fekete hajuk van, három copfban összefogva). Amikor a lufit elfújta a szél, majd a szélörvény egy csavarral lenyomta a balusztrád külső oldalának aljába, a gazos-gyomos dzsuvába és Kriszti egy Magyar Zoltánt megszégyenítő "magyar vándor" mozdulattal átdobta magát a korlát szakadék felőli részére, olyan harmóniában vágták ki párhuzamosan a magas C-t, ahogyan csak régóta együtt élő, lélekben eggyéolvadó párok képesek visítani.

A férfi hátraszaladt, a korlát mögé, leugrott a szeméttel szórt dzsungelba. "Majd én kihozom, fogja a kicsit, úristen mindjárt leugrik!" - kiabálta, felesége eközben folyamatosan visított. A kínaiak nagyon teátrálisak tudnak lenni. Kriszti érdeklődéssel figyelte a lufimentést. "Hová valósiak?" - kérdezte a férfi, miután megmentette a piros lufit a pusztulástól. "Magyarok vagyunk." - hazudtam. "Magyarok?" - kiáltottak föl egyszerre. "De hiszen mi voltunk Magyarországon!! Budapest!!" - kiabálták, majd egyszerre, mintha könyvből olvasnák, elkezdték szavalni: "Budapest egy folyó két partján terül el. A bal part Buda, a jobb part Pest." Majd kisgyerekként kezdtek el ugrálni és kiabálták: "Hősök tere! Hősök tere! Hogy az milyen szép! Hogy az milyen nagy!" A kínaiak teátrálisan meg tudnak nyílni, ha egy nagyorrúval kínaiul beszélhetnek.

Ha tudta volna az öregúr - aki feleségével együtt egy perc után levette, hogy Kriszti, miután visszakapta a lufiját, olyan mélységesen unni kezdte a társalgást, ahogy csak egy kisgyerek unni tudja felnőttek beszélgetését, ezért csillogó szemekkel, még mindig a Hősök terét emlegetve elköszönt - ha tudta volna, hogy tíz perccel később a lufit elfújja a szél... vajon lerohant volna a mocskos gazok közé a szép fehér nadrágjában? Szerintem igen. ::))

Miután a lufi elszállt, Kriszti bánatosan nézett utána. "A lufik már csak ilyenek." - idézte Annipannit a Boribon-könyvekből. "Könnyen kipukkadnak, vagy elfújja őket a szél. De otthon van még neked három lufid. A tyúklufi, a kacsalufi és egy másik piros lufi."

 

És miért feketehattyús játszótér? Mert - meglepő módon - fekete kattyúk úsznak a tavacskán, ami a játszótér mellett van a parkban. A hattyúk mellett munka után nők gyakorolnak táncot, idősek tajcsiznak és a parkban van a város egyik legjobb nyilvános WC-je: külön kis szobában van egy "szép, tiszta angol gyerek-WC". A WC-kről írok legközelebb :).

Megosztás a facebookon